A mi időnkben még nem volt ez a „zöld dolog”...

Egy idős amerikai hölgy a bevásárlás végeztével éppen hazaindult volna, amikor a fiatal  pénztárosnő  javasolta  neki,  hogy  legközelebb  hozzon  magával  saját bevásárlószatyrot,  mert  a  műanyag  zacskók  szennyezik  a  környezetet. A  hölgy elnézést kért meggondolatlansága miatt és megjegyezte, hogy fiatalabb korában még nem volt elterjedt ez a „zöld dolog."„Igen, ebből vannak ma a problémák..” –válaszolta a pénztároslány –„...hogy az Önök  generációja  nem  törődött  vele,  hogy  megmentse  a  környezetet  a  jövő generációk számára."

Az idős hölgy azt mondta, igaza van – az ő generációja tényleg nem foglalkozott „zöld  dolgokkal”  akkoriban.  Ugyan  a  tejes-,  szódás-és  sörösüvegeket  mind visszavitték  a  boltba,  a  bolt  pedig  visszaküldte  azokat  a  palackozóba,  ahol kimosták, sterilizálták, és újratöltötték őket, azaz újra lettek használva. De, igen, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Az élelmiszerboltban a vásárolt dolgok barna papírzacskókba kerültek, amit aztán számtalan  módon  hasznosítottak  újra  a  háztartásban.  Amellett,  hogy  kiváló szemetes  zsák  lett  belőle,  gyakran  azzal  borították  be  az  iskolai  könyveket  is. Azokat  a  köztulajdonban  lévő  tankönyveket,  amelyeket  az  iskolában  kaptak használatra, és meg kellett óvniuk a firkálástól, rongálástól. A barna papírt aztán bátran telerajzolhatták és így egyedivé varázsolhatták a könyvborítót. De azért kár, hogy akkoriban „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Gyalog  mentek  fel  a lépcsőkön, mert nem volt mozgólépcső minden áruházban és irodában. Bevásárolni is gyalog jártak, és nem ültek 300 lóerős gépekbe minden egyes  alkalommal,  amikor  két  sarokkal  arrébb  volt  dolguk.  De  igaza  van,  „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

A pelenkákat akkor még mosni kellett, és nem eldobni. A ruhák kötélen, nap-és szélenergiával  száradtak,  nem  egy  energiafaló  szárítógépben.  A  gyerekek megörökölték egymástól a ruhákat, és nem kaptak mindig újat. De „zöld dolgokkal” sajnos nem foglalkoztak.

A családnak maximum  egyetlen  tv-je vagy egy rádiója volt – nem  mint  most,  hogy minden szobára jut egy tv. És a képernyője kicsike volt, nem mozivászon méretű. A konyhában mindent kézzel kavartak és gyúrtak, nem volt minden konyhai műveletre egy elektromos ketyere.   Ha törékeny  dolgot  kellett  feladni  a  postán,  nem buborékfóliába,  hanem  régi  újságpapírba  csomagolták.  A  fű  levágását  is megoldották  üzemanyag  nélkül,  volt  emberi  erővel  működő  kézi  fűnyírójuk  vagy kaszájuk. A testmozgást a munka jelentette, nem kellett árammal hajtott futópadot használni a jó kondihoz. De igaza van, „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Az emberek forrásvizet, csap-vagy kútvizet ittak, amikor megszomjaztak, és nem használtak hozzá műanyag poharakat vagy palackokat. Ha a toll kifogyott, patront cseréltek benne, és a borotvában is csak a pengét kellett kidobni, nem az egész borotvát, ha már nem volt éle a pengének. De „zöld dolgokkal” nem foglalkoztak.

Iskolába és munkába gyalog, villamossal, busszal és biciklivel jártak, a szülők nem 24 órás taxiszolgálatként működtek, mint manapság, amikor egy nagy családi autó annyiba kerül, mint egy egész ház anno, amikor még nem volt ez a „zöld dolog”. A falban  is  csak  egy  konnektor  volt,  nem  egy  végtelen  elosztó,  amibe  tucatnyi elektromos eszközt lehet dugni. És nem kellett műholdjelzésekre támaszkodó kütyü ahhoz, hogy valaki megtalálja a legközelebbi hamburgerezőt.

De  nem  szomorú,  hogy  napjaink  fiataljai  azon  siránkoznak,  hogy  mennyire pazarlóan éltek az emberek a „zöld dolog” előtti időkben?

(Ismeretlen szerző// Fordítás: GreenDependent)
 


A cikk forrása a Kislábnyom Hírlevél 97. száma